Holnap itt a nagy nap, 8-kor jelenésem van és kíváncsian várom az első benyomásokat, arcokat, hangulatot. Kíváncsi vagyok, milyen lesz hazajönni az első nap után, mit szólnak majd az ismerősök, akik ott dolgoznak, hogyan fogadnak majd - úgy általában.
Lassan éjjel egy óra - valószínűleg nem a délutáni kávé miatt nem vagyok álmos.
Lefekszem és tovább olvasom a tegnap megkezdett Rejtő regényt... Attól mindig jobban érzem magam. Ellazít.
2011. január 3., hétfő
2010. november 5., péntek
Meddig mennél el egy jó melóért...?
Vajon meddig menjen el az ember (pl. kétségbeesésében) egy szebb, jobb, kecsegtetőbb munkahely reményében? Ezzel a kérdéssel kellett szembenéznem munkakeresésem utolsó hetén.
Történt, hogy egy nagyon jól hangzó munkaajánlatra beküldtem a jelentkezésem, eltelt pár hét, már le is mondtam a dologról, de megcsörrent a telefon, behívtak. A munkáltató nevéhez nem egészen illő, kissé szegényes és egyszerű irodában fogadtak, az egyéb körülményekről pedig itt és most nem is ejtenék szót.
A lényeg, hogy a munka elvégzéséhez szükség van az alapok elsajátítására. Ezen persze nincs mit csodálkozni, jómagam - és gondolom többen az olvasók közük - szintén jártak már ebben a cipőben. De negyven felé ballagva azért az ember fia kétszer is elgondolkodik azon, képes vagy hajlandó-e egy gyorsétteremben hat hétig a pult mögött, a konyhában hamburgert vagy csirkeszárnyat sütögetni, tálcákat mosogatni, asztalokat lepakolni - férfiasan bevallom: engem elriasztott a dolog. Na persze, ez én vagyok - és annyira (szerintem) az ajánlat sem igazán volt kecsegtető. És nem: nem büdös a meló. Egyáltalán nem. Mondjuk ennyire még nem voltam elkeseredve, meg persze akkor már más is volt a tarsolyban... Lehet, hogy a sütögetést kellett volna választanom...???
Történt, hogy egy nagyon jól hangzó munkaajánlatra beküldtem a jelentkezésem, eltelt pár hét, már le is mondtam a dologról, de megcsörrent a telefon, behívtak. A munkáltató nevéhez nem egészen illő, kissé szegényes és egyszerű irodában fogadtak, az egyéb körülményekről pedig itt és most nem is ejtenék szót.
A lényeg, hogy a munka elvégzéséhez szükség van az alapok elsajátítására. Ezen persze nincs mit csodálkozni, jómagam - és gondolom többen az olvasók közük - szintén jártak már ebben a cipőben. De negyven felé ballagva azért az ember fia kétszer is elgondolkodik azon, képes vagy hajlandó-e egy gyorsétteremben hat hétig a pult mögött, a konyhában hamburgert vagy csirkeszárnyat sütögetni, tálcákat mosogatni, asztalokat lepakolni - férfiasan bevallom: engem elriasztott a dolog. Na persze, ez én vagyok - és annyira (szerintem) az ajánlat sem igazán volt kecsegtető. És nem: nem büdös a meló. Egyáltalán nem. Mondjuk ennyire még nem voltam elkeseredve, meg persze akkor már más is volt a tarsolyban... Lehet, hogy a sütögetést kellett volna választanom...???
2010. november 3., szerda
"Hirtelen halál"
Az emberben sok minden lejátszódik, amikor otthagy egy melót (vagy mondjuk elküldik - hallottunk már ilyet is...).
A hirtelen munkanélkülivé válás egyik nagy kérdése, amivel én is szembesültem:
Beleugorjunk-e az első viszonylag kedvezőnek mondható állásajánlatba? (Vegyük úgy, hogy egy hete mondtunk fel vagy rúgtak ki...) Ezt a dolgot tovább bonyolíthatja, ha a munkáltatónak azt ígérjük, "nem csak átmenetileg kell a meló, amíg mást (jobbat) találok, hosszú távon gondolkodom!". Ezt persze nyilván magunk sem hisszük el, mert ha az első szembejövő ajánlatot elfogadjuk, ami nem előrelépés és anyagilag sem éri meg, akkor ez sajna épp erről szól: az első adandó alkalommal léc, tipli...
De a kérdés kérdés marad... Érdemes várni a "megfelelőre?" Van ilyen?
Na jó, elárulom: én kivártam... Hogy megérte-e? Igen, most úgy tűnik. De ezt ugyebár majd eldönti az idő, a Jóisten és a jelenlegi munkaadóm... Hogy megint ugyanígy tennék-e? Hmmmmm... Azért az a pár hónap, amit álláskereséssel töltöttem, nem éppen mondható felhőtlen nyaralásnak - bár be kell látnom, egy ideig kifejezetten jól esett a pihenés és a mókuskerék hiánya. Nyár, barátok, Balaton... És álláskeresési járulék.
A hirtelen munkanélkülivé válás egyik nagy kérdése, amivel én is szembesültem:
Beleugorjunk-e az első viszonylag kedvezőnek mondható állásajánlatba? (Vegyük úgy, hogy egy hete mondtunk fel vagy rúgtak ki...) Ezt a dolgot tovább bonyolíthatja, ha a munkáltatónak azt ígérjük, "nem csak átmenetileg kell a meló, amíg mást (jobbat) találok, hosszú távon gondolkodom!". Ezt persze nyilván magunk sem hisszük el, mert ha az első szembejövő ajánlatot elfogadjuk, ami nem előrelépés és anyagilag sem éri meg, akkor ez sajna épp erről szól: az első adandó alkalommal léc, tipli...
De a kérdés kérdés marad... Érdemes várni a "megfelelőre?" Van ilyen?
Na jó, elárulom: én kivártam... Hogy megérte-e? Igen, most úgy tűnik. De ezt ugyebár majd eldönti az idő, a Jóisten és a jelenlegi munkaadóm... Hogy megint ugyanígy tennék-e? Hmmmmm... Azért az a pár hónap, amit álláskereséssel töltöttem, nem éppen mondható felhőtlen nyaralásnak - bár be kell látnom, egy ideig kifejezetten jól esett a pihenés és a mókuskerék hiánya. Nyár, barátok, Balaton... És álláskeresési járulék.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)